Végzetes csütörtök

Végzetes csütörtök

Gyöngyinek ^^

2008. március 16. - mate++

Késedelmi díj



Késő van és sötét. De mielőtt lefekszem aludni, még kimegyek a konyhába egy pohár vízért. A pulton a mosogató mellett ott hever egy fehér boríték. Nekem küldték. A könyvtár. Ebben a pillanatban jut eszembe: már vagy egy hete lejárt a kölcsönzési idő, én pedig még rá sem néztem a könyvre. Pedig el kéne olvasnom. Mondjuk most már mindegy. Késedelmi díjat kell fizetnem, háromszázhatvan forintot. Remek! Nem sok de akkor is bosszant...

Visszamegyek a szobámba, a borítékot odateszem az éjjeli szekrényemre, hogy reggel eszembe jusson berakni a könyvet a táskámba. Leoltom a villanyt és szinte azonnal elalszom.


Zuhanok... és álmot látok. Tudom, hogy álmodok mégsem ébredek fel. Minden olyan éles, mintha a valóságban lennék. Meg akarom csípni magam, azt mondják ha álmomban teszem nem fog fájni. De nem tudom. Nincs se karom, se testem. Mintha csak egy lebegő szempár volnék.

Egy nagy díszes teremben vagyok. A padló márvány ahogyan az oszlopok is, és a falon mindenhol könyvek ezrei. Ez a könyvtár. Ahova holnap vissza kell hoznom a könyvet. Sötét van, mégis hangokat hallok. Követem őket. A szomszéd teremben égnek a fények. Egy hosszú asztal körül sokan ülnek, férfiak és nők. Az asztalfőnél egy nő áll és csiptetős mappájáról számsorokat olvas, majd megpörgeti a hatalmas szerencsekerékszerű izét. Amikor a kerék megáll az asztal körül ülő könyvtárosok kuncogni kezdenek, vagy tapsolni. Egy kék inges férfi közel a kerékforgató nőhöz mindent gondosan lejegyez.


Kinyitom a szemem. A sötétben csak a zölden világító számot látom: 23:04. Micsoda hülye álom. A másik oldalamra fordulok és lehunyom a szemem.


Megint ott vagyok. A könyvtárosok azóta is ugyanazt csinálják.

-248517-eske. Két hete nem hozta vissza az Érzelmek viharát! - mondta gúnyosan a főnökasszony és megpörgette a kereket. Amikor a kerék kattogva lelassult, felolvasta, hogy hova mutat a nyíl! - Kutyaszar! János, ez a maga szakterülete! Gondoskodjon róla, hogy holnap belelép!

-316475-öske. A Bánk bán már több mint egy hónapja lejárva ott van nála! - forog a kerék...- Szétszakadó harisnya!

A kék inges férfi aki mindent lejegyez most közbeszól:

-Elnézést főnökasszony! 316475-öske férfi. Nem hord harisnyát! A büntetést lehetetlen végrehajtani!

A nő biccent majd újra pörget.

  • Leszakított ujj! - mondja szinte hisztérikusan kacagva. Az asztal körül ülők közül is többen felkuncognak.

Tovább hallgatom szörnyű játékukat. Később előkerül az áramütés, a leálló lift, és a hasmenés is...


Egy óra múlva felébredek és nem akarok soha többé álmadni. Ez a perverz „Mit érdemel az a bűnös akinek a számát felolvasom...” játék teljesen leizzasztott. Már jócskán elmúlt éjfél, és holnap iskola, úgyhogy lehunyom a szemem és megpróbálok álommentes alvást erőltetni magamra.


A kerék újra forog.

  • Ellopott sapka! - jelenti be a főnökasszony, kékinges pedig szorgalmasan jegyzetel.

Megkönnyebbülten felsóhajtók, egész jól megúszta.

-115067-eske! - hányszor láttam már az olvasójegyemen ezt a számot. Ez én vagyok. A kerék most lassabban pörög mint valaha és úgy érzem beleőrülök ha nem tudom meg azonnal, hogy mit szabnak ki rám késedelmi díjként. - ÉKF!

Az asztal körül ülők tapsolni kezdenek. Egy tudatlan fiatal vörös hajú lány meri csak megkérdezni:

-Ez mit jelent? ÉKF?

-Az Életével Kell Fizetnie! - ordítja egy őszes hajú férfi beteges vigyorral a képén.

-Ki vállalkozik rá? Még ma éjszaka el kéne intézni! - jelenti be a Kerékforgató főnökasszony. Üdvrivalgás fogadja szavait. A végrehajtók mind odatolulnak hozzá és jelentkeznek. Mint az elsősök szoktak a piros pontért.

-Linda, Balázs, Endre! - jelöli ki a három jelentkezőt. Egy csinos szőke nő, egy szőke rövidre nyílt hajú fiatal férfi, és az az őszes hajú férfi aki az előbb kioktatta a kis vöröst. Mind a hárman elégedett mosollyal hagyják el a tanácstermet.


Ordítva ébredek fel és azonnal felülök az ágyban. Ez csak álom volt, gondolom magamban de valójában én is tudom, hogy a valóságot láttam. Felkapcsolom az olvasólámpát, és belebújok a papucsomba majd kimegyek a konyhába. Hallom ahogy egy valaki próbálja nyitni a bejárati ajtót. Anyukámék csak holnapután jönnek haza. Nem lehet, hogy ők. Csakis a végrehajtók lehetnek.

A szívem úgy dobog, mintha kitörni készülne a helyéről. Végiggondolom, hogy hol rejtőzhetnék el.


Egyedül a fürdőszoba ajtaja zárható. Berohanok, felgyújtom a lámpát, és magamra zárom az ajtót. A kád szélére ülök, és várom, hogy elmenjenek. De nem mennek. Hallom a lépéseiket, különösen a nő magassarkújának a topogását az ajtó előtt. Izgatottan suttognak. A zár magától elfordul mintha kívülről is lehetne nyitni, vagy zárni. Az ősz hajú férfi lép be. Furcsállom, hogy nem egyszerre támadnak de tulajdonképpen örülök neki. Egy golfütővel közelít, és egyfolytában felém hadonászik vele. Elindulok hátrafelé, majd az üres kádba lépek, és a falnak feszülök. Az ütőjével hatalmasat csap felém, de időben sikerül leguggolnom így egy csempét talál el a fejem fölött. Eltörik egy vízvezeték és a víz hatalmas erővel kitör a falból, a férfi szemei közé. Hátratántorodik a vízsugár erejétől. Kihasználom az alkalmat, és kiugrok a kádból. Megragadom az első flakont amit meglátok, a Domestost, leszedem a kupakot és elkezdem lődözni. Mindenhova jut belőle, de hálistennek sikerül főként a szemébe lőnöm. Elejti a golfütőt, a szeméhez kap és ordít. Felveszem az ütőt a földről és villámgyorsan a fejére csapok vele, amilyen erősen csak tudok. A feje egy hatalmas reccsenéssel beszakad, ő pedig elterül a földön. A falból folyó víz elmossa a vérét és felhígítja. Már az egész fürdőszoba tocsog a halványvörös keveréktől.


Most a másik férfi ront be, nyilván meghallotta társa ordítását. Ő egy kenyérvágó kést választott fegyverül. Ugyanúgy közelít ahogy előbb az idősebb férfi tette. Az előbb jól bevált taktikát alkalmazva a kádba menekülök előle, előtte azonban felkapom a polcról az apró rádiót amit anyukám szokott hallgatni reggelente. A kád száraz maradt, átbújok a vízsugár alatt, miközben gyorsan bekapcsolom a rádiót. Valami ostoba beszélgetős műsor megy, de hát éjfél után ne várjon semmi értelmeset az ember a rádión. Ha jól tudom a víz vezeti az áramot, rögtön megtudom hogy igaz-e amit a fizika-órán tanultunk. Ledobom a férfi lábaihoz a rádiót, placcsan egyet az egyre híguló véroldatban. A férfi testét rázni kezdi az áram. Cuppogó csattanással eldől, feje a másik hasára esik. Mindketten rázkódnak az áramtól, égett hús szagát érzem. A rádió darabokra törik, elromlik de a két férfinak már úgyis mindegy.


Harmadszorra is kinyílik az ajtó, a szőke nő áll velem szemben. Két társa hibájából okulva nem lép a vízbe. Habár semmi baja nem lenne tőle, már régen nincs benne áram. Pisztolyt ránt és rám szegezi. Nyelek egyet. Valahogy most döbbenek rá, hogy megöltem két embert, amikor az én életem is veszélyben van.

-Kérem ne! -könyörgök a nőnek el-elcsukló hangon. Meghúzza a ravaszt. Szerencsém van. Az összes golyót sikerül a plafonba lőnie. A lehulló vakolat bizarr módon szénné égett társa szájába és szemébe potyog. Amint rájövök, hogy még élek kiugrok a kádból megragadom a golfütőt. A végén véres ősz hajcsimbók lengedezik. Kiütöm vele a nő kezéből a pisztoly, majd az ő fejét is betöröm az ütővel. Meggyőződök róla, hogy ő is meghalt, majd bevonszolom társai közé a fürdőszobába, és rájuk zárom az ajtót.


Eszembe jut, hogy másnap el kéne ásni a testeket. Mindenesetre többé nem megyek könyvtárba.


süti beállítások módosítása